A tények ismeretében kevéssé állja meg a helyét Márki-Zay kijelentése, miszerint „[a] Kádár-rendszerben az ötvenhatosok kiengedése után már nem volt jellemző a politikai okokból kiszabott szabadságvesztés, és a rendszerváltással azután a kérdés elveszítette jelentőségét”. (155.).
Ellenpéldák idézése nélkül ez egy relativizáló megjegyzés, súlyos aránytévesztés.
Széles körben ismert például Szalay Miklós esete, aki 1972-ben a Batthyány-örökcsmécsesnél próbált beszédet tartani, ám a belügyesek már néhány mondat után letartóztatták. Szalay egy év nyolc hónap szabadságvesztést kapott. Legalább ezt a nagy nyilvánosságot kapott ügyet idézni kellett volna az arányosság megőrzéséért. Hasonlóan próblémás a tétel, miszerint „[a] Kádár-korszak első évtizede után a háború előttinél is jobb létbiztonság, relatíve megfelelő tulajdon-, és minden korábbinál jobb megélhetési és katonai biztonságot élvezhetett az ország”. (160.). Amennyiben a magántulajdon felszámolása, a korábban erőszakkal elrabolt javak vissza nem adása és a szovjet katonai megszállás „tulajdonbiztonságot” és „katonai biztonságot” jelent, akkor a tételek persze igazak – viszont súlyosan torzitók és cinikusak is.
Ugyanide sorolható, mikor Márki-Zay azt pedzegeti, hogy bár Kádár a hatvanas évek közepéig nem volt legitim, ám „(…) én úgy gondolom, hogy őt is éppen ugyanúgy, ahogy Horthyt, a lakosság azért fogadta el, mert az adott helyzetben a legjobb alternatívát kínálta, és céljaival és rendszerével azonosulni tudott. A két vezető legitimitása érdemben nem különbözött egymástól”. (174-175.).
Lehet vitatkozni Horthy Miklós legitimitásán, és azon, hogy ki milyen alternatívát nyújtott az ország számára, hogy de hogy Kádárt a lakosság elfogadta volna, erősen kétséges – tudniillik nem voltak demokratikus választások, ahol erről a lakosságot megkérdezték volna. Később egyébként a szerző önmagával került ellentmondásba, hiszen egy lappal odébb már különbséget tesz Kádár és a rendszerváltás után megválasztott demokratikus rendszerek között. (176.). De akkor most legitim volt Kádár vagy nem? És milyen egyéb módszere van a politikai legitimáció megszerzésének, mint győzelem egy választáson?